KI CAISSA?

Caissa a Sakk védőszentje, istennője.

Caissa nimfa, a sakkjátékosok védőszentje, istennője.
Nevét Sir William Jones Angol költő és filozófus alkotta meg, egy 1763-as költeményében.
A versben, Mars isten, beleszeret Caissa istennőbe, egy Trák driád képében.
Caissa visszautasítja közeledését és azt javalja neki, hogy vígasztalódjon Euphron, a sport istenének társaságában.
Mars sirámának meghallgatása után, Euphron…

…keretbe foglalt mennyei táblaforma

Összerakott arany és ezüstszegletek

Majd a két fémből formált hadsereg

Egy bonyolult hadállást mutat be,

Mars okítja, e logikai játék szabályait.

(Ím Albion fiai, kik leginkább elismerően dicsérték.

Méltányolták a játékot, és nevezték komolyan: Sakknak.)

Mars bemutatta ekkor a sakkjátékot Caissa-nak, hogy megkísérelje elnyerni rokonszenvét.
Jones munkája, 1510-ben megihlette az olasz költőt Marco Girolamo Vidaat,
megírta a Scacchia ludus című költeményét (“A Sakk játék”),

A sakkozók, Caissa-ra gyakran úgy hivatkoznak,
mint az ihlet és szerencse forrására, pl. “Caissa, a játék során velem volt.”

Caissa, betűzve is Caissa. Caissa kiejtve “ky-EE-suh” vagy “ky-suh.”

——————————————

sakk angol orientalistát (1746-1794) arra, hogy Caissa nimfát válassza a sakkjáték múzsájául (Caissa, or the Game of Chess, 1772).

Caissa; fn a sakkjáték múzsája vagy istennője az Olümposzon. Nevét Sir William Jones 1772-ben megjelent költeményei után kapta.

sakkblog.postr.hu

  • Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet a világranglistán

    A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen harminc ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni első helyével megelőzte a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anandot. Lékó Péter a legjobb magyarként 26. a listán, Almási Zoltán a 27.  A top 25-ben többek között kilenc orosz, három azeri, két-két ukrán és amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont! A női világranglistát ötvenegyedszer vezeti Polgár Judit!

    A novemberi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A csapat Európa-bajnokság, a moszkvai és a londoni szuperverseny  eredményei alaposan megváltoztatták a ranglistát. A 21 éves norvég Magnus Carlsen a Tal-emlékverseny holtversenyes első helyével és londoni második helyezésével növelte Élő-pontjainak számát. Harminc ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki az elmúlt periódusban 25 partit játszott, de csak 3 pontot kasszírozott. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand csak negyedik a rangsorban. Az indiai nagymester erejét már a jövő év májusában esedékes világbajnoki döntőre tartogatta, esélyes állásaiban nem tudott kellőképpen koncentrálni, hogy begyűjtse az egész pontot. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni sikerével biztosította be világbajnok-jelöltségét, Carlsen és Aronjan mellett ő készülhet a legújabb tervezet szerint nyolc résztvevős, kétfordulós tornára. A Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk és az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot, a vb-döntő vesztese és a rendező ország által megnevezett nagymester játszhat még a viadalon.

    Az azeri Tejmur Radzsabov megőrizte ötödik helyét, az alig versenyző, meghívásokban nem dúskáló bolgár Veszelin Topalov hatodik a rangsorban. Az orosz Szergej Karjakin kicsit javított, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a sakk iránti hihetetlen elkötelezettséggel és rajongással játssza a versenyeket.

    Lékó Péter legjobb magyarként a 26., az Eb-n a tőle elvárt teljesítményt hozta. Almási Zoltán remekelt, kettőjük között csak 3 pont a különbség.  

    A férfi világranglista élcsoportja:

    név

       nemzet

    0711

    0911

    1111

    j.

    Szül.

    1.

    Carlsen,M

    norvég

    2823

    2826

    2835

    17

    1990

    2.

    Aronjan,L

    örmény

    2805

    2802

    2805

    25

    1982

    3.

    Kramnyik,V

    orosz

    27981

    2800

    2801

    17

    1975

    4.

    Anand,V

    indiai

    2817

    2811

    2799

    17

    1969

    5.

    Radzsabov,T

    azeri

    2752

    2781

    2773

    9

    1987

    6.

    Topalov,V

    bolgár

    2768

    2768

    2770

    9

    1975

    7.

    Karjakin,S

    orosz

    2772

    2763

    2769

    16

    1990

    8.

    Ivancsuk,V

    ukrán

    2765

    2775

    2766

    16

    1969

    9.

    Morozevics,A

    orosz

    2737

    2762

    2763

    6

    1977

    10.

    Gasimov,V

    azeri

    2756

    2757

    2761

    9

    1986

    11.

    Griscsuk,A

    orosz

    2757

    2757

    2761

    8

    1983

    12.

    Nakamura,H

    amerikai

    2758

    2758

    2759

    17

    1987

    13.

    Szvidler,P

    orosz

    2740

    2755

    2749

    17

    1976

    14.

    Mamedgyarov,S

    azeri

    2746

    2733

    2747

    9

    1985

    15.

    Tomasevszkij,E

    orosz

    2710

    2740

    2740

    0

    1987

    16.

    Gelfand,B

    izraeli

    2746

    2744

    2739

    9

    1968

    17.

    Caruana,F

    olasz

    2712

    2727

    2736

    19

    1992

    18.

    Nepomnjacsij,J

    orosz

    2718

    2730

    2735

    16

    1990

    19.

    Wang Hao

    kínai

    2731

    2736

    2733

    3

    1989

    20.

    Kamsky,G

    amerikai

    2756

    2732

    2732

    0

    1974

    21.

    Dominguez,P,L

    kubai

    2710

    2712

    2730

    6

    1983

    22.

    Jakovenko,D

    orosz

    2736

    2729

    2729

    0

    1983

    23.

    Ponomarjov,R

    ukrán

    2758

    2723

    2727

    13

    1983

    24.

    Vitjugov,N

    orosz

    2726

    2729

    2726

    1

    1987

    25.

    Adams,M

    angol

    2725

    2734

    2724

    17

    1971

    26.

    Lékó,P

    magyar

    2728

    2720

    2720

    9

    1979

    27.

    Almási,Z

    magyar

    2710

    2707

    2717

    8

    1976

     

     

     

     

     

     

     

    32.

    Polgár,J

    magyar

    2701

    2710

    2710

    0

    1976

    67.

    Berkes,F

    magyar

    2706

    2705

    2682

    16

    1985

    81.

    Balogh,Cs

    magyar

    2662

    2662

    2665

    8

    1987

    103.

    Gyimesi,Z

    magyar

    2646

    2652

    2652

    4

    1977

     

    Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A franciák a harmadikok. Sakkozóink javítottak pontszámukon, az örményekkel holtversenyben negyedikek.

    1.Oroszország 2748 (+ 1, 213 nemzetközi nagymester, 484 nemzetközi mester, 2074 címviselő)

    2. Ukrajna 2693 (- 2, 78, 199, 482)      

    3. Franciaország 2661(+ 2, 45, 95, 336)

    4. Magyarország 2657 (0, 51, 104, 408)

    5. Örményország 2657 (+ 2, 33, 22, 84)

    6. Kína 2657 (- 5, 29, 22, 111)     

    7. India 2645 (+ 3, 25, 76, 204)

    8. Azerbajdzsán 2644 (+ 2, 20, 16, 73)

    9. Egyesült Államok 2643 (- 1, 71, 119, 555)

    10. Izrael 2643 (- 1, 39, 45, 153)

     

    A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, Almási Zoltánt három ponttal előzi meg. Lékó pontszáma az Eb-n nem változott, Almásié tízzel növekedett.

     

    A magyar ranglista élcsoportja:

    Lékó Péter 2720, Almási Zoltán 2717 (+ 10), Polgár Judit 2710, Berkes Ferenc 2682 (- 23), Balogh Csaba 2665 (+ 3), Gyimesi Zoltán 2652, Erdős Viktor 2634 (+ 11), Alekszander Csernyin 2614, Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587, Bánusz Tamás 2583 (+ 20), Ruck Róbert 2579, Bérczes Dávid 2560 (+ 5), Héra Imre 2558 (+ 16), Balog Imre 2554 (+ 2), Papp Gábor 2551. Prohászka Péter 2547 (- 17)

     

     

    A női világranglistán 51. alkalommal első Polgár Judit. A világbajnoki címét megvédő kínai Hou Ji-fan ismét + 2600 pontos. Az indiai Humpy Konerut megközelítette a szlovén színekben játszó Anna Muzicsuk. A legjobb orosz Nagyezsda Koszinceva csak nyolcadik a rangsorban.

     

    A női rangsor élcsoportja:

    1.Polgár Judit (magyar) 2710

    2. Hou Ji-fan (kínai) 2605 (+ 27, 20)

    3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (- 11, 16)

    4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2580 (+ 18, 9)

    5. Katyerina Lahno (ukrán) 2557 ( – 8, 7)

    6. Ju Wenjun (kínai) 2552 (+ 10, 15)

    7. Zhao Xue (kínai) 2551 (+ 12, 15)

    8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2537 (+ 9, 17)

    9. Nana Dzagnidze (grúz) 2535 (+ 19, 16)

    10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2523 (- 8, 7)

    44. Hoang Thanh Trang (magyar) 2435 (- 11,  8)

    78. Mádl Ildikó (magyar) 2386 (- 13, 7)

    93. Vajda Szidónia (magyar) 2367

     

    A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban nagy változás, hogy a kínai sakkozónők átvették a vezetést.  Hat ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. Egy hellyel romlott helyezésünk, de hatodik helyünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának köszönhetjük.

     

    1. Kína 2472 (+ 8)

    2. Oroszország 2466 ( – 2)

    3. Grúzia 2451 (- 2)

    4. Ukrajna 2419 (+ 1)

    5. India 2395 – 2)

    6. Magyarország 2391 (- 6)

    7. Lengyelország 2354 + 6)

    8. Németország 2342(+ 2)

    9. Egyesült Államok 2338 (+ 1)

    10. Franciaország 2338 (+ 2)

    A honi rangsort a csapat Európa-bajnokság eredményei minimálisan változtatták meg.

    A magyar ranglista élcsoportja:

    Polgár Judit 2710, Hoang Thanh Trang 2435 (- 11), Mádl Ildikó 2386 ( – 13), Vajda Szidónia 2367, Gara Tícia 2354 ( – 21), Gara Anita 2341 (+ 1),  Rudolf Anna 2333 (- 14), Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Schneider Veronika 2312

    A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana növelte előnyét, a holland Anish Giri ismét második, a vietnami L Quang Liem „túlkoros” lett.

    A legjobb juniorok:

    1. Fabiano Caruana (olasz) 2736 (+ 9) 1992

    2. Anish Giri (holland) 2714 1994

    3. Ding Liren (kínai) 2660 1992

    4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2653 (- 6) 1993

    5. Negi Parimarjan (indiai) 2641 (+ 24) 1993

    A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A sorrendet átírta, hogy az 1991-es sikeres korosztály „kiöregedett”.

    A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

    1.Hou Ji-Fan (kínai) 2605 (+ 27) 1994

    2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2483 (+ 23) 1992

    3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2419 (+ 2) 1992

    4. Devsi Cori (perui) 2415 (- 1)  1993

    5. Nazi Pajkidze (grúz) 2411 (- 11) 1993

     

    Verőci Zsuzsa

  • Kína fölényes elsőséggel triplázott, orosz ezüstérem, grúz harmadik hely a csapat-vb-n

    A törökországi Mardinban a kínai válogatott fölényes győzelmével fejeződött be a III. női csapat-világbajnokság. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével tripláztak, harmadszor diadalmaskodtak. Az utolsó fordulóban az indiai csapatra mértek minimális vereséget. A világbajnoki kihívóval, Humpy Koneruval az éltáblán az indiai együttes végül nem került dobogóra. Az olimpiai bajnok orosz négyes az örmények elleni négy remivel bebiztosította az ezüstérmet. A harmadik helyen a grúz csapat végzett.

     

    A kínai csapat már világbajnokként játszotta utolsó meccsét, annál nagyobb volt a tét az indiai együttes számára. Három döntetlen mellett a harmadik táblán folyó érdekes csata döntött. Zhao Xue királya „vándorútra” kényszerült Sachdev Tania tisztáldozatát követően, de győztesen fejezte be a körutat. A kínai válogatott nyolc győzelemmel és az ukránoktól elszenvedett váratlan vereséggel zárta szereplését, védte meg bajnoki címét. A 20 éves átlagéletkorú csapat a lehetséges 36 pontból elért 27,5 pontja hűen jelzi nagy fölényüket.

     

     

    Az érmekért nagy harc dúlt és az olimpiai bajnok orosz együttes a riválistól elszenvedett 4-0-s vereség után bajba került. A rutinos nagymesternők a szakmai vezetés hathatós segítségével túlélték a krízist, s végül harmadszor is ezüstérmes lettek. Az utolsó játéknapon az örményekkel villámgyorsan remiztek, ami a második helyet jelentette számukra, de a sakkvilág nem kedveli a megegyezéses eredményeket.

    A grúzok jól hajráztak, bronzérmüket a nagyon szimpatikusan küzdő vietnami sakkozónőknek is köszönhették, akik a vésőkig kiélezett csatában négy döntetlent harcoltak ki az ukránokkal szemben. Az előző két világbajnokság bronzérme után az ukránoknak be kellett érniük az ötödik hellyel. Nagyon hiányzott csapatukból legjobbjuk, Katyerina Lahno.

    Az indiai Humpy Koneru az éltáblán 8 partiból elért 6 pontja 2656-os performance-pontszámot jelent, a világbajnoknő Hou Ji-fan 7-ből 5 ponttal és 2648-cal zárta szereplését. Az orosz válogatottban a Koszincava nővérek nagy csalódást okoztak, szerencséjükre Valentyina Gunyina állta  a sarat. A törökök kitűnő házigazdáknak bizonyultak, remek körülményeket biztosítottak a női sakkvilág elitjének csatájához.

     

    Az utolsó forduló eredményei:

    Vietnam – Ukrajna  2 – 2

    Pham Le Thao Nguyen (2341) – Maria Muzicsuk (2460) döntetlen

    Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Inna Gaponenko (2435) döntetlen

    Nguyen Thi Thanh An (2300) – Natalija Zsukova (2427) döntetlen

    Hoang hi Nhu (2218) – Tatjana Vasziljevics (2412) döntetlen

     

    Oroszország – Örményország  2 – 2

    Tatjana Koszinceva (2526) – Elina Danieljan (2497) döntetlen

    Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Lilit Mkrtchian (2469) döntetlen

    Valentyina Gunyina (2514) – Lilit Galojan (2383) döntetlen

    Natalija Pogonyina (2451) – Nelly Aginjan (2263) döntetlen

     

    Grúzia – Törökország 3 – 1

    Nana Dzagnidze (2516) – Cemre Betul Yildiz (2297) 1 – 0

    Bela Hotenasvili (2497) – Kubra Ozturk (2239) 0 – 1

    Nino Hurcidze (2440) – Kardelen Cemhan (1881) 1 – 0

    Salome Melia (2392) – Ebru Kaplan (1849) 1 – 0

     

    Kína – India  2,5 – 1,5

    Hou Ji-fan (2578) – Humpy Koneru (2600) döntetlen

    Ju Wenjun (2543) – Dronavalli Harika (2512) döntetlen

    Zhao Xue (2541) – Sachdev Tania (2428) 1 – 0

    Tan Zhongyi (2448) – Rout Padmini (2392) döntetlen

     

    Görögország – Dél-Afrika  4 – 0

     

    A III. női csapat-világbajnokság végeredménye:

    1.Kína (Hou Ji-fan 5/7, Ju Wenjun 6,5/9, 2543, Zhao Xue 7/9, 2492, Tan Zhongyi 7/9, Zhang Xiaowen 2/2) 16 meccspont, 27,5 pont

    2. Oroszország (Nagyezsda Koszinceva 4,5/8, Tatjana Koszinceva 3,5/8, Alexandra Kostenjuk 4/7, Valentyina Gunyina 6/8, Natalia Pogonina 3,5/5) 13, 21,5

    3. Grúzia (Nana Dzagnidze 5,5/8, Lela Zsavahasvili 3/7, Bela Hotenasvili 5,5/9, Nino Hurcidze 4/7, Melia Salome 3.5/5) 12, 21,5

    4. India 11, 23

    5. Ukrajna 11, 21

    6. Örményország 9, 19,5

    7. Vietnam 9, 19

    8. Görögország 5, 15

    9. Törökország 4, 11

    10. Dél-Afrika 0, 1

     

     

    Helyezés

    Nemzet

    Forduló

    +

    =

    -

    Meccspont

    Táblapont

    1.

    KÍNA

    9

    8

    0

    1

    16

    27½

    2.

    OROSZORSZÁG

    9

    5

    3

    1

    13

    21½

    3.

    GRÚZIA

    9

    5

    2

    2

    12

    21½

    4.

    INDIA

    9

    5

    1

    3

    11

    23

    5.

    UKRAJNA

    9

    4

    3

    3

    11

    21

    6.

    ÖRMÉNYORSZÁG

    9

    4

    1

    4

    9

    19½

    7.

    VIETNAM

    9

    4

    1

    4

    9

    19

    8.

    GÖRÖGORSZÁG

    9

    2

    1

    6

    5

    15

    9.

    TÖRÖKORSZÁG

    9

    2

    0

    7

    4

    11

    10.

    DÉL-AFRIKA

    9

    0

    0

    9

    0

    1

     

     

    Sors.

    Nemzet

    1

    2

    3

    4

    5

    6

    7

    8

    9

    10

    Meccspont

    Táblapont

    Helyezés

    1

    India

    *

    4

    4

    1

    1

    2

    11

    23

    4

    2

    Törökország

    ½

    *

    3

    ½

    ½

    1

    ½

    1

    4

    11

    9

    3

    Dél-Afrika

    0

    1

    *

    0

    0

    0

    0

    0

    0

    0

    0

    1

    10

    4

    Örményország

    ½

    4

    *

    2

    4

    0

    9

    19½

    6

    5

    Vietnam

    0

    4

    *

    3

    1

    2

    9

    19

    7

    6

    Oroszország

    3

    3

    4

    2

    *

    2

    2

    0

    3

    13

    21½

    2

    7

    Görögország

    4

    0

    2

    *

    1

    1

    ½

    5

    15

    8

    8

    Grúzia

    3

    3

    4

    1

    2

    3

    *

    1

    2

    12

    21½

    3

    9

    Kína

    4

    4

    3

    4

    3

    3

    *

    16

    27½

    1

    10

    Ukrajna

    2

    4

    2

    1

    2

    *

    11

    21

    5

     

    Verőci Zsuzsa

  • A kínai válogatott veresége ellenére is megnyerte a csapat-vb-t

    A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság utolsó előtti fordulójában óriási meglepetésre Ukrajna válogatottja legyőzte a címvédő kínai csapatot. Három döntetlen mellett Natalija Zsukova minőségáldozattal rombolta szét Zhao Xue királyállását. A kínai együttes veresége ellenére harmadszor is megnyerte a vb-t. Megtáltosodtak a grúzok, az indiai négyes második vereségét szenvedte el. Az oroszok Dél-Afrika elleni könnyed nyeréssel a második helyen várják a befejező fordulót.

    A hét fordulón keresztül magabiztosan menetelő kínai csapat megbotlott a hajrában. Ukrajna a váratlan, de megérdemelt győzelemmel a bronzérem megszerzésére vált esélyessé. Az ukránoknak a két meccspontot jelentő győzelmet Natalija Zsukova, az orosz Alekszandr Griscsuk felesége szerezte meg. Zhao Xue kissé naivan besáncolt, amire dördült a minőségáldozat. Zsukova a könnyű nyerést kihagyta, de kínai ellenfele vezérlépésével végképp megpecsételte saját sorsát. A vereség ellenére is triplázást ünnepelhet a kínai válogatott.

    A grúz együttes sem mutatott meggyőző formát, de India elleni győzelemmel esélyt kapott dobogós helyezésre. Taktikusan játszottak, a két legjobb pontszerzőt kiremizték. a másik két táblán hozták  a papírformát.

    Könnyed nyeréssel a második helyről várja az utolsó fordulót az olimpiai bajnok orosz csapat. India lecsúszhat a dobogóról, ha veszít a bajnok ellen.

    A 8. forduló eredményei:

    Ukrajna – Kína  2,5 – 1,5

    Maria Muzicsuk (2460) – Hou Ji-fan (2578) döntetlen

    Inna Gaponenko (2435) – Ju Wenjun (2543) döntetlen

    Natalija Zsukova (2427) – Zhao Xue (2541) 1 – 0

    Tatjana Vasziljevics (2412) – Tan Zhongyi (2448)  döntetlen

     

    India – Grúzia  1 – 3

    Humpy Koneru (2600) – Nana Dzagnidze (2516) döntetlen        

    Dronavalli Harika (2512) – Lela Zsavahisvili (2475) döntetlen

    Sachdev Tania (2428) – Bela Hotenasvili (2497) 0 – 1

    Swamitnathan Soumya (2302) – Nino Hurcidze (2440) 0 – 1

     

    Törökország – Görögország  0,5 – 3,5

    Cemre Betul Yildiz (2297) – Yelena Dembo (2468) 0 – 1

    Kubra Ozturk (2239) – Marina Makropoulou (2201)  0 – 1

    Kardelen Cemhan (1881) – Ekaterini Fakhiridou (2180)  döntetlen

    Yesim Patel (1832) – Ekaterini Pavlidou (2176) 0 – 1

     

    Dél-Afrika – Oroszország 0 – 4

    Cecile van der Merwe (2057) – Nagyezsda Koszinceva (2546) 0 – 1

    Anzel Solomons (1926) – Alekszandra Kosztenjuk (2439) 0 – 1

    Denise Frick (1916) – Valentyina Gunyina (2514) 0 – 1

    Lauren van Niekerk (1607) – Natalija Pogonyina (2451) 0 – 1

     

    Örményország – Vietnam  2,5 – 1,5

    Elina Danieljan (2497) – Pham Le Thao Nguyen (2341) 1 – 0

    Lilit Mkrtchian (2469) – Hoang Thi Bao Tram (2341)  1 – 0

    Maria Kurszova (2315) – Nguyen Thi Mai Hung (2244)  0 – 1

    Nelly Aginjan (2263) – Hoang Thi Nhu (2218)  döntetlen

     

    A csapat-világbajnokság állása az utolsó forduló előtt

     

     

    Helyezés

    Csapat

    Forduló

    +

    =

     -

    Meccspont

    Táblapont

    1.

    Kína

    8

    7

    0

    1

    14

    25

    2.

    Oroszország

    8

    5

    2

    1

    12

    19½

    3.

    India

    8

    5

    1

    2

    11

    21½

    4.

    Ukrajna

    8

    4

    2

    2

    10

    19

    5.

    Grúzia

    8

    4

    2

    2

    10

    18½

    6.

    Örményország

    8

    4

    0

    4

    8

    17½

    7.

    Vietnam

    8

    4

    0

    4

    8

    17

    8

    Törökország

    8

    2

    0

    6

    4

    10

    9

    Görögország

    8

    1

    1

    6

    3

    11

    10

    Dél-Afrika

    8

    0

    0

    8

    0

    1

                                                                                             

     

    Sorsz.

    Csapat

    1

    2

    3

    4

    5

    6

    7

    8

    9

    10

    MP

    Pont.

    Helyezés

    1

    INDIA

    *

    4

    4

    1

    1

    2

    11

    21½

    3

    2

    TÖRÖKORSZÁG

    ½

    *

    3

    ½

    ½

    1

    ½

    4

    10

    8

    3

    DÉL-AFRIKA

    0

    1

    *

    0

    0

    0

    0

    0

    0

    0

    1

    10

    4

    ÖRMÉNYORSZÁG

    ½

    4

    *

    4

    0

    8

    17½

    6

    5

    VIETNAM

    0

    4

    *

    3

    1

    8

    17

    7

    6

    OROSZORSZÁG

    3

    3

    4

    *

    2

    2

    0

    3

    12

    19½

    2

    7

    GÖRÖGORSZÁG

    0

    2

    *

    1

    1

    ½

    3

    11

    9

    8

    GRÚZIA

    3

    4

    1

    2

    3

    *

    1

    2

    10

    18½

    5

    9

    KÍNA

    4

    4

    3

    4

    3

    3

    *

    14

    25

    1

    10

    UKRAJNA

    2

    4

    1

    2

    *

    10

    19

    4

     

    Az utolsó forduló párosítása:

    Vietnam – Ukrajna

    Oroszország – Örményország

    Görögország – Dél-Afrika

    Grúzia – Törökország

    Kína – India

     

    Zsukova,N (2427) – Zhao Xue (2541)
    Vezércsel [D38]

    1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.Vc2 c5 8.g3 h6 9.Fe3 Va5 10.Fg2 Hb6 11.0-0 Fxc3 12.bxc3 Hc4 13.He5 Hxe3 14.fxe3 0-0

                                                        


    15.Bxf6! gxf6 16.Fxd5 Kh8 17.Bf1

    Natalija gyorsan nyerhetett volna 17.Hg6+ Kg7 18.Hxf8 f5 (18…Kxf8 19.Vh7) 19.Vb3 Vc7 20.Vc4 Ve7 21.e4 változatban.

    17…fxe5 18.Bf6 Kg7 19.dxe5 Vd8?

    A kínai nagymesternő vesztőt húzott. 19…Vc7 20.Ve4 Bd8 21.Bxf7+ Vxf7 22.Fxf7 Bd1+ 23.Kg2 Kxf7 után világosnak még meg kell küzdenie a nyerésért.

     

     

     

    20.Ve4! Vxf6 21.exf6+ Kxf6 22.Vh7 Fe6 23.Vxh6+ Ke7 24.Fxb7 Bab8 25.Vg5+ Kd6 26.Vf4+ Kd7 27.Va4+ Ke7 28.Vxa7 Kf6 29.a4 Bfd8 30.Kf2 Bh8 31.h4 c4 32.a5 Bbd8 33.Vc5 Bhg8 34.a6 Bd1 35.Fg2 Kg7 36.Va5 Kh6 37.a7 Bdd8 38.a8V és sötét feladta

    Verőci Zsuzsa

     

  • A csapat-vb-n hetedszer is nyert a kínai válogatott,

    A törökországi Mardinban feltartóztathatatlan a címvédő kínai válogatott. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével az együttes újabb két meccset nyert. A hatodik fordulóban a görögök, a hetedik játéknapon a grúzok ellen győztek 3-1-re. A kínaiaktól elszenvedett 4-0-s vereség után az orosz csapat fontos rangadót nyert az indiai négyes ellen, majd a törökökkel szemben hozták a kötelező győzelmet, dobogós helyezésüket biztosra vehetjük. India megőrizte második helyét, de a grúzok után a kínai együttessel kell megbirkózniuk.

     

    Harmadszor is csapat-világbajnok lesz a kínai válogatott. Újabb kettős győzelemmel fokozták előnyüket, két fordulóval a befejezés előtt három meccsponttal előzik meg az indiai együttest. Az oroszok elleni „kiütéses” nyerést követően a görögökkel szemben két táblán csak remiztek, ahogy a vb egyik rangadóján is „csak” 3-1-re verték a 2008-as olimpiai bajnok grúz négyest.

     

    Az orosz szakvezetésnek sikerült elfeledtetni a nagymesternőkkel a sokkoló vereséget, és a presztízsmeccsnek számító találkozón 3-1-re győzték le az öt fordulón keresztül veretlen indiai csapatot. A törökkel vívott meccs szenzációja, hogy a házigazdák második táblása, Kubra Ozturk a kínai Zhao Xue „skalpja” után Tatjana Koszincevát is legyőzte.

    Izgalmas párharcot láttunk az ukrán-grúz mérkőzésen. Az ukránok sokáig hátrányban voltak, az időzavaros kapkodásban a grúz Nino Hurcidze hibázott. A kínai csapat ellen nem volt igazi ellenszerük. A nyolcadik fordulóban Ukrajna-Kína és India-Grúzia találkozók döntően befolyásolhatják a dobogós helyezésekét folyó versengést.

     

    A 6. forduló eredményei:

    Ukrajna – Grúzia 2 – 2

    Anna Usenyina (2463) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516) döntetlen

    Maria Muzicsuk (2460) – Bela Hotenasvili (2497) 0 – 1

    Natalija Zsukova (2427) – Nino Hurcidze (2440) 1 – 0

    Tatjana Vasziljevics (2412) – Salome Melia (2392) döntetlen

     

    Kína – Görögország 3 – 1

    Hou Ji-fan (2578) – Yelena Dembo (2468) 1 – 0

    Ju Wenjun (2543) – Marina Makropoulou (2201) döntetlen

    Zhao Xue (2541) – Ekaterini Fakhiridou (2180) 1 – 0

    Tan Zongyi (2448) – Ekaterini Pavlidou (2176) döntetlen

     

    India – Oroszország  1 – 3

    Humpy Koneru (2600) – Nagyezsda Koszinceva (2546) döntetlen

    Dronovalli Harika (2512) – Tatjana Koszinceva (2526) döntetlen

    Sachdev Tania (2428) – Valentyina Gunyina (2514) 0 – 1

    Swaminathan Soumya (2302) – Natalija Pogonyina (2451) 0 – 1

     

    Törökország – Vietnam 0,5 – 3,5

    Dél-Afrika – Örményország 0 – 4

     

    A 7. forduló eredményei:

    Örményország – Ukrajna  1,5 – 2,5

    Elina Danieljan (2497) – Anna Usenyina (2463)  1 – 0

    Lilit Mkrtchian (2469) – Maria Muzicsuk (2460) 0 – 1

    Lilit Galojan (2383) – Inna Gaponenko (2435)  0 – 1

    Maria Kurszova (2315) – Natalija Zsukova (2427)  döntetlen

     

    Vietnam – Dél-Afrika  4 – 0

    Pham Le Thao Nguyen (2341) – Cecile van der Merwe (2057)  1 – 0

    Hoang Thi Bao Tram (2341) – Anzel Solomons (1926)  1 – 0

    Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Denise Frick (1916) 1 – 0

    Hoang Thi Nhu (2218) – Lauren van Niekerk (1607)  1 – 0

     

    Oroszország – Törökország  3 – 1

    Nagyezsda Koszinceva (2546) – Cemre Betul Yildiz (2297)  1 – 0

    Tatjana Koszinceva (2526) – Kubra Ozturk (2239)  0 – 1

    Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Kardelen Cemhan (1881)  1 – 0

    Natalija Pogonyina (2451) – Ebru Kaplan (1849)  1 – 0

     

    Görögország – India 1,5 – 2,5

    Yelena Dembo (2468) – Humpy Koneru (2600)  döntetlen

    Marina Makropoulou (2201) – Dronavalli Harika (2512)  0 – 1

    Ekaterini Fakhiridou (2180) – Sachdev Tania (2428)  döntetlen

    Ekaterini Pavlidou (2176) – Rout Padmini (2392)  döntetlen

     

    Grúzia – Kína  1 – 3

    Nana Dzagnidze (2516) – Hou Ji-fan (2578)  döntetlen

    Lela Zsavahisvili (2475) – Ju Wenjun (2543)  0 – 1

    Bela Hotenasvili (2497) – Zhao Xue (2541)  0 – 1

    Salome Melia (2392) – Tan Zongyi (2448)  döntetlen

     

    A verseny állása:

    1.Kína 14 meccspont, 23,5

    2. India 11, 20,5

    3. Oroszország 10, 15,5

    4. Ukrajna 8, 16,5

    5. Grúzia 8, 15,5

    6. Vietnam 8, 15,5

    7. Örményország 6, 15

    8. Törökország 4, 9,5

    9. Görögország 1, 7,5

    10. Dél-Afrika 0, 1

     

    A 8. forduló párosítása:

    Ukrajna – Kína

    India – Grúzia

    Törökország – Görögország

    Dél-Afrika – Oroszország

    Örményország – Vietnam

     

    Verőci Zsuzsa

  • A címvédő kínai válogatott 4-0-ra nyert az olimpiai bajnok orosz csapat ellen a vb-n

    A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság ötödik fordulójában a címvédő kínai válogatott „kiütéses” győzelmet aratott a tavalyi sakkolimpián százszázalékos eredménnyel első orosz csapat ellen. A világbajnoknő Hou Ji-fan nyert elsőként és társai is sorban feladásra kényszerítették ellenfeleiket. A 4-0-s sikerrel a kínai együttes megerősítette vezető pozícióját. A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével remekelt az indiai csapat. Az ukrán, az örmény és a grúz válogatott érvényesítette a papírformát.

       

               

    A világbajnokság csúcsrangadója, a címvédő kínai csapat és a tavalyi sakkolimpián győztes orosz válogatott találkozója meglepő eredményt hozott. A 2007-es világbajnokságon is 4-0-ra nyert a kínai együttes, de azóta az oroszok fölényes győzelmet arattak a tavalyi sakkolimpián és kétszer a kontinensbajnokságon is diadalmaskodtak. Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan kapitányként mindhárom sikerben nagy szerepet játszott. Jövőre már a férfi válogatott első számú szakvezetője lesz, arra aligha számított, hogy ekkora fiaskóval búcsúzik a női csapattól.

    Az éltáblán a világbajnoknő Hou Ji-fan a szicíliai védelem sárkány változatát választotta, ez Nagyezsda Koszincevát felkészületlenül érte. Elkerülte a bonyolult változatokat, az elhibázott bástyacsere után ellenállás nélkül vesztett. Tehetetlen volt a világbajnoknő futópárjától támogatott gyalogokkal szemben. A másik világos táblán is gyorsan eldőlt a csata, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk ellenállása csak jelképes volt. A kínai nagymesternők nem kegyelmeztek a világos táblákon sem.  

    Az indiai együttesben remekel a világbajnoki kihívó Humpy Koneru, negyedik győzelmével megalapozta  a csapat negyedik nyerését. A másik három meccsen is érvényesült a papírforma. Az örmények nem kímélték a házigazdák négyesét. Az ukránok és a  grúzok hozták a kötelező győzelmet. A pénteki pihenőnap után  a hatodik játéknapon az érmekért folytatott versengésben az India-Oroszország és az Ukrajna-Grúzia mérkőzés eredménye akár döntő is lehet.

     

    Az 5. forduló eredményei:

    Dél-Afrika – Ukrajna  0 – 4

    Cecile van der Merwe (2057) – Anna Usenyina (2463)  0 – 1

    Anzel Solomons (1926) – Maria Muzicsuk (2460)  0 – 1

    Denise Frick (1916) – Inna Gaponenko (2435)  0 – 1 

    Luren van Niekerk (1607) – Tatjana Vasziljevics (2412)  0 – 1

     

    Örményország – Törökország  3,5 – 0,5

    Elina Danieljan (2497) – Cemre Betul Yildiz (2297)  1 – 0

    Lilit Mkrtchian (2469) – Kubra Ozturk (2239)  döntetlen

    Lilit Galojan (2383) – Kardelen Cemhan (1881)  1 – 0

    Maria Kurszova (2315) – Yesim Patel (1832)  1 – 0

     

    Vietnam – India  0 – 4

    Pham Le Thao Nguyen (2341) – Humpy Koneru (2600)  0 – 1

    Hoang Thi Bao Tram (2341) – Dronavalli Harika (2512)  0 – 1

    Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Sachdev Tania (2428)  0 – 1

    Hoang Thi Nhu (2218) – Rout Padmini (2392)  0 – 1

     

    Oroszország – Kína  0 – 4

    Nagyezsda Koszinceva (2546) – Hou Ji-fan (2578)  0 – 1

    Tatjana Koszinceva (2526) – Ju Wenjun (2543)  0 – 1

    Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Zhao Xue (2541)  0 – 1

    Valentyina Gunyina (2514) – Tan Zhongyi (2448)  0 – 1

     

    Görögország – Grúzia 1 – 3

    Yelena Dembo (2468) – Nana Dzagnidze (2516)  0 – 1

    Marina Makropoulou (2201) – Lela Zsavahisvili (2475)  döntetlen

    Ekaterini Fakhiridou (2180) – Bela Hotenasvili (2497)  0 – 1

    Ekaterini Pavlidou (2176) – Salome Melia (2392)  döntetlen

     

     

    A verseny állása:

    1.Kína 10 meccspont, 17,5 pont

    2. India 9, 17

    3. Grúzia 7, 12,5

    4. Oroszország 6, 9,5

    5. Ukrajna 5, 12

    6. Örményország 4, 9,5

    7. Vietnam 4, 8

    8. Törökország 4, 8

    9. Görögország 1, 5

    10. Dél-Afrika 0, 1

     

    A szombati 6. forduló párosítása:

    Ukrajna – Grúzia

    Kína – Görögország

    India – Oroszország

    Törökország – Vietnam

    Dél-Afrika – Örményország

    Koszinceva,N (2546) – Hou,Ji-fan (2578)
    Szicíliai védelem [B70]

    1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Hb3 Hf6 7.Fe2 d6 8.0-0 0-0 9.Be1 b6 10.Fg5 h6 11.Fh4 Fb7 12.f4 e5 13.fxe5 Hxe5 14.Ff1 a6 15.Vd2 b5 16.Bad1 Hc4 17.Fxc4 bxc4 18.e5 dxe5 19.Vxd8 Baxd8 20.Bxd8?

    Az oroszok éltáblása ellenállás nélkül veszít a világbajnoknő ellen. 20.Ha5 Fa8 21.Hxc4 Bxd1 22.Bxd1 He4 23.Hxe4 Fxe4 24.c3 g5 egyenlő álláshoz vezetett volna.

    20…Bxd8 21.Ha5 Fa8 22.Hxc4 Bd4 23.Fxf6 Fxf6 24.b3 e4

    A sötét futópárral szemben a huszárok tehetetlenek.


     

    25.He2 Bd8 26.Kf2 Kg7 27.g3 Fe7 28.Hc3 f5 29.Ke2 Kf6 30.Bd1 Bxd1 31.Hxd1 g5 32.Hde3 Ke6 33.Hg2 Fd8 34.Ke3 Fd5 35.Hd2 Ke5 36.c4 Ff7 37.c5 f4+ 38.gxf4+ gxf4+ 39.Kf2 e3+ 40.Hxe3 fxe3+ 41.Kxe3 Fg5+ 42.Kd3 Fxd2 43.Kxd2 Kd5 44.b4 Kc4 és világos feladta

    Kosztenjuk,A (2439) – Zhao,Xue (2541)
    Vezérindiai védelem [E12]

    1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fa6 5.Vb3 d5 6.cxd5 exd5 7.Hc3 Fe7 8.g3

    A változatban a 8.Fg5 c6 9.Fxf6 Fxf6 10.e4, Alekszej Drejev folytatása tűnik logikusnak.

    8…0-0 9.Fg2 c5 10.dxc5 Hc6 11.0-0

    Az orosz exvilágbajnoknő jóval otthonosabb az 1.e4-gyes nyitásokban. El kellett volna fogadnia a gyalogáldozatot, de 11.cxb6 d4 12.Hb5 Vxb6 13.a4 He4 14.0-0 Hc5 15.Vc2 Bad8 változatban sötétnek elegendő kompenzációja lett volna.

    11…bxc5 12.Bd1 d4 13.Vc2 Bc8 14.e4?! Be8 15.Hd5 Hxd5 16.exd5 Ha5 17.Fd2 Hc4 18.Va4 Vb6 19.Fc1 d3 20.Vd7? Ff6

    Még erősebb volt 20…Bcd8 21.Vf5 g6 22.Vf4 Bxd5 folytatás.

    21.Bb1?! Bed8 22.Vf5  

     

     

    22…Hxa3 23.Ba1 Hc2 24.Ba4 g6 25.Vg4 h5 26.Ve4 Fb5 27.Ba2 Hb4 28.Ba3 Be8

    A csúcsrangadón a két világos táblán ellenállás nélkül kaptak ki az orosz nagymesternők.

    29.Vf4 Hxd5 30.Vh6 Fg7 31.Vg5 Hb4 32.g4 hxg4 33.Vxg4 Hc2 34.Bc3 Ve6 35.Vh4 Ve2 36.Bf1 Ve4 37.Vh3 Vf5 38.Vg3 Bcd8 39.Bb3 c4 40.Bc3 Hd4 41.Hxd4 Bxd4 42.Fh3 Vh5 43.Fe3 Bh4 44.Fg2 Fe5 45.f4 Fxc3 46.bxc3 Bg4 47.Vf3

     

    47…Bxe3! 48.Vxe3 Fc6 és világos feladta

    Verőci Zsuzsa

  • A címvédő kínai csapat negyedszer győzött, az orosz együttes ismét pontot vesztett

    A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság negyedik fordulójában a címvédő kínai válogatott ismét győzött. Az olimpiai bajnokok mérkőzésén, a grúz-orosz találkozón négy döntetlen született. Az ötödik játéknapon a kínai csapat kétpontos előnnyel játssza a csúcsrangadót az orosz együttessel szemben. India négyese ismét remekelt, az ukránok érvényesítették a papírformát, a törökök második győzelmüket aratták.

                   

    A 2008-as drezdai olimpián győztes grúz válogatott és a tavaly Hanti-Manszijszkban százszázalékos eredménnyel első orosz csapat vívta a negyedik forduló rangadóját. A grúzok a harmadik játéknapon nagy meglepetésre kikaptak a vietnami négyestől, az oroszok pontot vesztettek a görögökkel szemben. A grúzokkal szemben reális esélyt egyetlen partiban sem kaptak, sőt az időzavaros kapkodásban Valentyina Gunyinának kellett vigyáznia.

    Kína gond nélkül szerezte meg negyedik győzelmét. Meglepetésként értékelhetjük, hogy a világbajnoknő Hou Ji-fan és Ju Wenjun csak remizett. A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével remekel az indiai csapat, Humpy harmadik játszmáját is megnyerte.

    Első győzelmét szerezte meg az ukrán válogatott, a görögök a bravúros remit követően nem tudták megismételni jó játékukat. A törökök másodszor nyertek, az ukránok elleni győzelem után papírforma volt újabb sikerük.

     

    A 4. forduló eredményei:

    Ukrajna – Görögország 3,5 – 0,5

    Maria Muzicsuk (2460) – Yelena Dembo (2468)  1 – 0

    Inna Gaponenko (2435) – Marina Makropoulou (2201)  döntetlen

    Natalija Zsukova (2427) – Ekaterini Pavlidou (2176) 1 – 0

    Tatjana Vasziljevics (2412) – Zoi Iordanidou (2169)  1 – 0

     

    Grúzia – Oroszország  2 – 2

    Nana Dzagnidze (2516) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

    Lela Zsavahisvili (2475) – Tatjana Koszinceva (2526) döntetlen

    Bela Hotenasvili (2497) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

    Nino Hurcidze (2440) – Valentyina Gunyina (2514)  döntetlen

     

    Kína – Vietnam  3 – 1

    Hou Ji-fan (2578) – Pham Le Thao Nguyen (2341)  döntetlen

    Ju Wenjun (2543) – Hoang Thi Bao Tram (2341)  döntetlen

    Zhao Xue (2541) – Nguyen Thi Thanh An (2300) 1 – 0

    Tan Zongyi (2448) – Hoang Thi Nhu (2218) 1 – 0

     

    India – Örményország  3,5 – 0,5

    Humpy Koneru (2600) – Elina Danieljan (2497)  1 – 0

    Dronavalli Harika (2512) – Lilit Mkrtchian (2469) döntetlen

    Sachdev Tania (2428) – Lilit Galojan (2383) 1 – 0

    Swaminathan Soumya (2302) – Nelly Aginjan (2263) 1 – 0

     

    Törökország – Dél-Afrika  3 – 1

    Betul Cemre Yildiz (2297) – Cecile van der Merwe (2057) 1 – 0

    Kubra Ozturk (2239) – Anzel Solomons (1926)  döntetlen

    Kardelen Cemhan (1881) – Denise Frick (1916) 1 – 0

    Yesim Patel (1832) – Lauren van Niekerk (1607) döntetlen

     

     

    A verseny állása:

    1.Kína 8 meccspont, 13,5

    2. India 7, 13

    3. Oroszország 6, 9,5

    4. Grúzia 5, 9,5

    5. Vietnam 4, 8

    6. Törökország 4, 7,5

    7. Ukrajna 3, 8

    8. Örményország 2, 6

    9. Görögország 1, 4

    10. Dél-Afrika 0, 1

     

    Az 5. forduló párosítása:

    Dél-Afrika – Ukrajna

    Örményország – Törökország

    Vietnam – India

    Oroszország – Kína

    Görögország – Grúzia

     

    Verőci Zsuzsa

  • Szenzációs török győzelem, meglepő vietnami siker, orosz pontvesztés a csapat-vb-n

    A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság harmadik fordulójában a címvédő kínai válogatott „kiütéses” győzelmet aratott, 4-0-ra nyert az örmény együttes ellen. India négyese a papírformának megfelelően nyert, a másik három találkozó végeredménye nagy meglepetés. A görögök pontot raboltak az olimpiai bajnok orosz csapattól. A házigazdák az ukránokra mértek vereséget! Vietnam együttese a 2008-as olimpiai bajnok grúz válogatottat 3-1-re győzte le.

     

     

    A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével a címvédő csapat „elgázolta” az örmény négyest. Az éltáblán a sötéttel játszó Hou Ji-fan a Nimzoindiai védelmű partiban gond nélkül játszotta túl Elina Danieljant. Csapatversenyeken a „vezérevezős” sikere mindig szárnyakat ad a társaknak.

     A világbajnoki kihívó Humpy Koneru csapatkapitányi minőségben is nyugodtan nézhette együttesének könnyed győzelmét.

    A másik három találkozón az esélyes válogatottak keserű pirulákat voltak kénytelen lenyelni. Számomra a legnagyobb meglepetés az olimpiai bajnok orosz együttes pontvesztése volt a görög négyessel szemben. A tetemes Élő-pont különbség az orosz nagymesternők sima nyerését ígérte, de a Koszinceva nővérek csak remiztek. Valentyina Gunyina harmadszor is nyert, de az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot váltó Natalija Pogonyina gyenge napot fogott ki.

    Nagy lehet az öröm a török csapatnál. A 2006-os olimpiai bajnok ukrán együttes elleni győzelmük igazolja azokat az erőfeszítéseket és jelentős anyagi áldozatokat, amelyek segítik sakkozásuk előrelépését. A vb rendezése minden igényt kielégít, a remek feltételekről elismerően nyilatkoznak a résztvevők, és a kínaiak elleni minimális vereség után az ukránokkal szembeni győzelem igazi szenzáció.

    Megingott a grúz együttes, meglepő, hogy a világos partikat vesztették el nagymesternőik. A vietnami együttes két éve a vb-n az utolsó helyen végzett, azóta sakkozónőik nemcsak Élp-pontban léptek előre.

     

    A 3. forduló eredményei:

    Törökország – Ukrajna  2,5 – 1,5

    Betul Cemre Yildiz (2297) – Anna Usenyina  (2463) 1 – 0

    Kubra Ozturk (2239) – Inna Gaponenko (2435)  1 – 0

    Cemhan Kardelen (1881) – Natalija Zsukova (2427)  döntetlen

    Ebru Kaplan (1849) – Tatjana Vasziljevics (2412)  0 – 1

     

    Dél-Afrika – India  0 – 4

    Cecile van der Merwe (2057) – Dronavalli Harika (2512)  0 – 1

    Anzel Solomons (1926) – Sachdev Tania (2428)  0 – 1

    Denise Frick (1916) – Rout Padmini (2392)  0 – 1

    Lauren van Niekerk (2607) – Swaminathan Soumya (2302)  0 – 1

     

    Örményország – Kína  0 – 4

    Elina Danieljan (2497) – Hou Ji-fan (2578)  0 – 1

    Lilit Mkrtchian (2469) – Ju Wenjun (2543)  0 – 1

    Lilit Galojan (2383) – Zhao Xue (2541)  0 – 1  

    Maria Kurszova (2315) – Tan Zhongyi (2448) 0 – 1

     

    Vietnam – Grúzia  3 – 1

    Pham le Thao Nguyen (2341) – Nana Dzagnidze (2516)  döntetlen

    Hoang Thi Bao Tram (2341) – Lela Zsavahisvili (2475)  1 – 0

    Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Bela Hotenasvili (2497) döntetlen

    Hoang Thi Nhu (2218) – Nino Hurcidze (2440)  1 – 0

     

    Oroszország – Görögország  2 – 2

    Nagyezsda Koszinceva (2546) – Yelena Dembo (2468)  döntetlen

    Tatjana Koszinceva (2526) – Marina Makropoulou (2201)  döntetlen

    Valentyina Gunyina (2514) – Ekaterini Fakhiridou (2180)  1 – 0

    Natalija Pogonyina (2451) – Ekaterini Pavlidou (2176)  0 – 1

     

    A verseny állása:

    1.Kína 6 meccspont, 10,5

    2. India 5, 9,5

    3. Oroszország 5, 7,5

    4. Grúzia 4, 7,5

    5. Vietnam 4, 7

    6. Örményország 2, 5,5

    7. Törökország 2, 4,5

    8. Ukrajna 1, 4,5

    9. Görögország 1, 3,5

    10. Dél-Afrika 0, 0

     

    A 4. forduló párosítása:

    Ukrajna – Görögország

    Grúzia – Oroszország

    Kína – Vietnam

    India – Örményország

    Törökország – Dél-Afrika

     

    Verőci Zsuzsa

  • Mardinban az orosz válogatott nyerte az olimpiai bajnokok csatáját a csapat-vb-n

    A törökországi Mardinban az esélyesek sikereivel zárult a női csapat-világbajnokság második fordulója. Az olimpiai bajnokok csatáját, az ukránok elleni rangadót a Koszinceva nővérek vezette orosz együttes meggyőzően nyerte meg 3-1-re. A címvédő kínai csapat hozta a kötelezőt Dél-Afrika négyese ellen. A grúz-örmény meccset Nana Dzagnidze győzelme döntötte el. Az indiai válogatott Humpy Koneruval az éltáblán simán verte a házigazdák együttesét. Vietnam megszerezte első győzelmét.

     

    Mardinban három együttes nyerte meg mindkét mérkőzését a III. női csapat-világbajnokságán. A legértékesebb győzelmet az orosz válogatott könyvelhette el, a két világos partiban elért sikerrel nyert a tavalyi olimpiai bajnok  a 2006-os győztes ukránokkal szemben. Az ukránok nagyon érzik legjobbjuk, Katyerina Lahno hiányát.    

    A kínai csapat szabadnapként is megélhette Dél-Afrika négyese elleni meccset. A grúzok igen taktikusan játszottak az örményekkel szemben, az éltáblán Nana Dzagnidze két meccspontot is érő győzelmet aratott.

    A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével „gólarányt” is javított az indiai együttes. A vietnami csapat megszerezte első győzelmét.

     

    A 2. forduló eredményei:

    Ukrajna (1, 2) – Oroszország (2, 2,5)  1 – 3

    Anna Usenyina (2463) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

    Maria Muzicsuk (2460) – Tatjana Koszinceva (2526)  0 – 1

    Natalija Zsukova (2427) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

    Tatjana Vasziljevics (2412) – Valentyina Gunyina (2514)  0 – 1

     

    Görögország (0, 0) – Vietnam (0, 1,5)  1,5 – 2,5

    Yelena Dembo (2468) – Pham Le Thao Nguyen (2341)  döntetlen

    Marina Makropoulou (2201) – Hoang Thi Bao Tram (2341) 0 – 1

    Ekaterini Pavlidou (2176) – Nguyen Thi Mai Hung (2244)  döntetlen

    Zoi Iordanidou (2169) – Nguyen Thi Thanh An (2300)  döntetlen

     

    Grúzia (2, 4) – Örményország (2, 4)  2,5 – 1,5

    Nana Dzagnidze (2516) – Elina Danieljan (2497)  1 – 0

    Lela Zsavahisvili (2475) – Lilit Mkrtchian (2469)  döntetlen

    Bela Hotenasvili (2497) – Lilit Galojan (2383)  döntetlen

    Nino Hurcidze (2440) – Maria Kurszova (2315)  döntetlen

     

    Kína (2, 2,5) – Dél-Afrika (0, 0)  4 – 0

    Ju Wenjun (2543) – Cecile van der Merwe (2057)  1 – 0

    Zhao Xue (2541) – Anzel Solomons (1926)  1 – 0

    Tan Zongyi (2448) – Denise Frick (1916)  1 – 0

    Zhang Xiaowen (2364) – Lauren van Niekerk (1607)  1 – 0

     

    India (1, 2) – Törökország (0, 1,5)  3,5 – 0,5

    Humpy Koneru (2600) – Yildiz Betuz Cemre (2297)  1 – 0

    Sachdev Tania (2428) – Ozturk Kubra (2239)  döntetlen

    Rout Padmini (2392) – Cemhan Kardelen (1881)  1 – 0

    Swaminathan Soumya (2302) – Kaplam Ebru (1849)  1 – 0

     

    A világbajnokság állása:

    1-2. Grúzia és Kína 4 meccspont, 6,5 pont

    3. Oroszország 4, 5,5

    4. India 3, 5,5

    5. Örményország 2, 5,5

    6. Vietnam 2, 4

    7. Ukrajna 1, 3

    8. Törökország 0, 2

    9. Görögország 0, 1,5

    10. Dél-Afrika 0, 0

     

    A 3. forduló párosítása:

    Törökország – Ukrajna

    Dél-Afrika – India

    Örményország – Kína      

    Vietnam – Grúzia

    Oroszország – Görögország

     

    Dzagnidze,N (2516) – Danieljan,E (2497)
    Szláv védelem [D19]

    1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Fb4 8.0-0 0-0 9.Ve2 Hbd7 10.He5 Vc7 11.e4 Fxc3 12.Hxd7 Hxd7 13.bxc3 Fg6 14.f4 Bfe8 15.g4 f6

    A nagymesternők az 1936-ban játszott Pirc-Trifunovic játszma nyomán haladtak.

    16.f5

    A szlovén sakkozó 16.Fa3 a6 17.f5 mellett döntött.

    16…Ff7 17.g5 fxg5 18.Fxg5 Hb6 19.Fa2 exf5 20.Bxf5 Fxa2 21.Vxa2+ Kh8 22.Baf1 h6 23.Bf7 Vc8 24.Vg2! Ve6


     

    25.B1f6!

    Látványos megoldás. A szép és gyors nyerés megkönnyítette a csapattársak feladatát is.

    25…gxf6 26.Fxf6+ Vxf6 27.Bxf6 Be7 28.Bxh6+ Bh7 29.Vg6 Bxh6 30.Vxh6+ Kg8 31.a5 Ha4 32.Ve6+ Kh8 33.Vf6+ Kg8 34.e5 Hxc3 35.e6 Bf8 36.Vg6+ Kh8 37.Vh5+ Kg7 és sötét feladta

     

    Verőci Zsuzsa

  • Minimális győzelemmel rajtolt a kínai és az orosz válogatott a csapat-világbajnokságon

    A törökországi Mardinban kisebb meglepetésekkel kezdődött meg a női csapat-világbajnokság. A kétszeres címvédő kínai válogatott csak 2,5-1,5-re nyert a házigazdák együttese ellen. Megszenvedett az olimpiai bajnok orosz csapat a Vietnam négyesével szemben, minimális győzelemmel zárták a találkozót. India és Ukrajna meccs 2-2-vel ért véget. A grúz és az örmény válogatott 4-0-s győzelemmel érvényesítette a papírformát.

     

    Az első játéknap egyik legnagyobb szenzációját a török csapat második táblásának, Kubra Ozturknak sötéttel elért győzelme jelentette Zhao Xue ellen. A kétszeres bajnok kínai együttes a világbajnoknő Hou Ji-fan nélkül játszott, az óriási Élő-pont és játékerő különbség ellenére nagyon megszenvedtek a minimális nyerésért.

    Az olimpiai bajnok orosz csapatban csak Valentyina Gunyina tudott nyerni. Sokáig „billegett” a második tábla, Tatjana Koszinceva a bonyodalmak végén örülhetett a reminek, Hoang minőségáldozattal teremtett jó ellenesélyt.

    A forduló rangadója, az India-Ukrajna találkozó 2-2-vel ért véget. Az éltáblán a világbajnoki kihívó, a világranglista második helyezett Humpy Koneru többször is fonalas nyerést hagyott ki, majd látványos vezéráldozattal próbálkozott, de Anna Usenyina védhette volna a fenyegetéseket. A „mérgezett” áldozat elfogadása matthoz vezetett. A grúz és az örmény együttesek gond nélkül érvényesítették a papírformát.

    Az első forduló eredményei:                                 

    India – Ukrajna  2 – 2

    Humpy Koneru (2600) – Anna Usenyina (2463)  1 – 0

    Dronavalli Harika (2512) – Maria Muzicsuk (2460)  döntetlen

    Sachdev Tania (2428) – Inna Gaponenko (2435)  döntetlen

    Rout Padmini (2392) – Natalija Zsukova (2427)  0 – 1

     

    Törökország – Kína  1,5 – 2,5

    Yildiz Betul Cemre (2297) – Ju Wenjun (2543)  döntetlen

    Ozturk Kubra (2239) – Zhao Xue (2541)  1 – 0

    Cemhan Kardelen (1881) – Tan Zongyi (2448) 0 – 1

    Patel Yesem (1832) – Zhang Xiaowen (2364)  0 – 1

     

    Dél-Afrika – Grúzia  0 – 4

    Cecile van der Merwe (2057) – Lela Zsavahisvili (2475) 0 – 1

    Anzel Solomons (1926) – Bela Hotenasvili (2497)  0 – 1

    Denise Frick (1916) – Nino Hurcidze (2440) 0 – 1

    Lauren van Niekerk (1607) – Salome Melia (2392)  0 – 1

     

    Örményország –  Görögország  4 – 0

    Lilit Mkrtchian (2469) – Marina Makropoulou (2201)  1 – 0

    Lilit Galojan (2383) – Ekaterini Fakhiridou (2180) 1 – 0

    Maria Kurszova (2315) – Ekaterini Pavlidou (2176)  1 – 0

    Nelly Aginjan (2263) – Zoi Iordanidou (2169)  1 – 0

     

    Vietnam – Oroszország  1,5 – 2,5

    Pham Le Thao Nguyen (2341) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

    Hoang Thi Bao Tram (2341) – Tatjana Koszinceva (2526)  döntetlen

    Nguyen Thi Thanh An (2300) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

    Hoang Thi Nhu (2218) – Valentyina Gunyina (2514)  0 – 1

     

     

    A 2. forduló párosítása:

    Ukrajna – Oroszország

    Görögország – Vietnam

    Grúzia – Örményország

    Kína – Dél-Afrika

    India – Törökország

     

    Koneru,H (2600) – Usenyina,A (2463)
    Vezércsel [D30]

    1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.b3 c5 7.0-0 Fe7 8.Fb2 cxd4 9.exd4 b6 10.Hbd2 Fb7 11.Ve2 0-0 12.Bac1 Bc8 13.Bfd1 Be8 14.He5 Fd6 15.Hef3 Fe7 16.He5 Fd6 17.Hdf3 Hf8 18.Ve3 dxc4 19.bxc4 h6 20.Hd2 Ve7 21.f4 Vc7 22.Bf1 Bed8 23.Fb1 H8d7 24.Kh1 Vb8 25.a3 Va8 26.Vg3 Hh5 27.Vh3 Hhf6

    A tisztáldozatra is világosnál az előny. 27…Hxf4 28.Bxf4 Hxe5 29.Bf2 (29.dxe5 Fxa3 30.Fxa3 Bxd2 31.Bg4 Bxc4 32.Bgxc4 Fxg2+ 33.Kg1 Fxh3 34.Bc8+ Bd8 35.Bxa8 Bxa8 36.Fe4 Bd8) 29…Hg6 30.Fxg6 fxg6 31.Vxe6+ Kh7 32.d5 változatban.

    28.Bce1 Bc7 29.Bf2 Hf8 30.Kg1 Be7 31.Be3 H6h7?! 32.Bg3 Kh8 33.Vh5 Hf6

     

    34.Vh4

    Humpy Koneru még aligha feledte a világbajnoki döntőt, ahol nem tudott játszmát sem nyerni Hou Ji-fan ellen. Nem vállalkozott a kombinációs megoldásra, a  34.Hxf7+ Bxf7 35.Vxf7 Bd7 36.Bxg7 Bxf7 37.Bxf7 He8 38.f5 e5 39.c5 Fd5 40.cxd6 Fxf7 41.dxe5 Kg8 42.Bf3 Vd5 43.Bg3+ Hg7 44.Fd3 folytatásra.

    34…Vc8 35.f5

    Kimaradt a nagy fölényhez vezető 35.d5 Fxe5 36.fxe5 Hg8 37.Vg4 g6 38.Bgf3 Bdd7 39.Fd3 változat.

    35…Vc7 36.fxe6 Bxe6 37.Hdf3 Be7 38.Bf1

    Nyert a 38.d5! Bxe5 39.Hxe5 Fxe5 (39…Fc5 40.Fd4) 40.Bxf6! folytatás.

    38…Bde8?

    Anna Usenyina csökkenthette volna a támadó haderőt 38…Fxf3 39.Bgxf3 Fxe5 40.dxe5 H6h7-tel.

    39.Hg5 Fxe5? 40.dxe5 H6h7

     

    41.Vxh6?

    A vezéráldozat kockára tette Humpy nyerését, s mindez már az időkontroll után! 41.Hxh7 Hxh7 42.e6 f6 43.Bxf6! Vc5+ 44.Bf2 simán nyert.

    41…gxh6?             

    Anna nem látta meg a partit mentő és a meccset megnyerő 41…Vc5+ 42.Kh1 (42.Bf2?? gxh6 43.e6+ f6) 42…Vxc4 43.Kg1 Vc5+ és remi!

    42.e6+ f6 43.Bxf6 Kg8

    Sötétnek már nem volt mentsége. 43…Hxf6 44.Fxf6+ Bg7 45.Hf7+ Vxf7 46.exf7 Be1+ 47.Kf2 Bxb1 48.Fxg7+ Kh7 49.Fxf8 Bb2+ 50.Ke1 Bb1+ 51.Kd2 Bf1 52.Bg7+ Kh8 53.Kc3 és a király betörése ellen nincs védelem.

    44.Hf7+ és sötét feladta, a matt védhetetlen. 44…Hg5 (44…Vxg3 45.Hxh6+ Kg7 46.Bg6 matt) 45.Hxh6+ Kg7 46.Bf4+ Kxh6 47.Bh4 a matt!

    Zhao Xue (2541) – Ozturk,K (2239)
    Elfogadott vezércsel [D20]

    1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Hbxd2 exd4 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 Vf6 9.e5 Vg6 10.Vb3 Hge7 11.Va3 0-0 12.b4 a6 13.Bfe1 Fe6 14.Fd3 Vh6 15.Vb2 Hd5 16.Fe4 Bad8 17.Hf1 Hdxb4 18.a3 Hd5 19.Hg3 Hc3 20.Fxc6 bxc6 21.Hxd4 Ha4 22.Vb4

     

    22…c5 23.Vxa4 cxd4 24.Vc6 d3 25.Be3 d2 26.Vf3 Vg6 27.h3 Bd4 28.Bd1 Bfd8 29.Bc3 h6 30.Kh2

     

     

    30…c5

    A második c5 lépés már nyer.

    31.Ve3 c4 32.Hf1 Bd3 33.Bxd2 Fd5! 34.f3 Bxe3 35.Hxe3 Vg5 36.Hxc4 Fxc4 37.Bxd8+ Vxd8 38.Bxc4 Ve7 39.a4 Vxe5+ 40.Kg1 Ve1+ 41.Kh2 Kh7 42.Be4 Vd1 43.Bc4 g5 44.h4 Vd5 45.Be4 f5 46.Be2 Vd6+ és világos feladta

    Koszinceva,T (2526) – Hoang,T (2341)
    Caro-Kann védelem [B12]

    1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 Fg4 7.Hbd2 g6 8.c4 He7 9.cxd5 cxd5 10.h3 Fxf3 11.Hxf3 Fg7 12.Vb3 Vb6 13.Va3 Hc6 14.Fe3 Ff8 15.Vd3 Fg7 16.a3 0-0 17.b4 Bac8 18.Hd2 He7 19.Hb3 Hf5 20.Fd2 Bc4 21.Fc3 Bfc8 22.Fb2 Bc2 23.Bab1 B2c7 24.Hc5 Hf8 25.f4 a5 26.g4 He7 27.Fc3 axb4 28.Bxb4 Va7 29.Ba4 Vb8 30.Fa5

     

    30…Bxc5!

    A minőségáldozattal Hoang megragadta az esélyt, bonyolulttá a küzdelmet az időzavarral is küszködő Tatjana ellen.

    31.dxc5 Hd7 32.Fb6 Hxc5 33.Fxc5 Bxc5 34.Vd4 Vc8 35.Ba8 Vxa8 36.Vxc5 Ff8 37.Vc3 Va7+ 38.Kg2 d4 39.Vf3 Hd5 40.Bc1 He3+ 41.Kh2 Va5 42.Bc8 Kg7 43.h4

     

    43…Fe7

    Bajban lehetett volna Tatjana a 43…Vd2 44.Bd8 (44.Kh3 d3 45.Ff1 Fe7 46.f5 exf5 47.gxf5 Hxf5 48.Fxd3 Hxh4) 44…Ve1 45.Bd7 Vxh4+ 46.Kg1 Ve1+ 47.Kh2 Fc5 48.Kh3 Hd5 változatban.

    44.h5 Ve1?

    44…gxh5 45.gxh5 Kh6-tal menekülni kellett volna.

     

     

      45.Bc7?!

    A bonyodalmakban mindketten hibáztak. 45.h6+! Kxh6 46.Bg8 Vh4+ 47.Vh3 Vxh3+ 48.Kxh3 g5 49.fxg5+ Fxg5 50.Bb8 b6 51.Kg3 Kg7 52.Bxb6 Hd5 53.Bb7 és az anyagi előny eldönti a pont sorsát.

    45…Hd5 46.Bxb7 Vh4+ 47.Kg2 He3+ 48.Kg1 d3 49.Fxd3 Fc5 50.Bc7 Fb6 51.Bb7 Fd4 52.Bd7 és döntetlen

     

    Verőci Zsuzsa

     

Digest powered by RSS Digest